Műtét

2 nappal műtét előtt:

"Kit izgat?"

1 nappal műtét előtt:

"Le se szarom!"

2 órával a műtét előtt:

"Milyen nap van ma?Ja, fel kéne kelni.."

55 perccel a műtét előtt:

"Csak semmi pánik, volt már ennél nagyobb baj is, amit túléltem."

50 perccel a műtét előtt:

Nagyon durva kézremegés, 200-as pulzus, "Mi van ha nem megyek el? Vagy mi lenne ha..." Idegbaj.

5 perccel a műtét előtt:

Apuval ülünk kint a váróteremben, és csak bambulunk ki a fejünkből, és beszélgetünk erről arról...

Behívnak.

Külön helyiség, a közepén egy műtőasztal... az ájulás környékez.

Belső csatát vívtam saját magammal: "Túl leszel rajta hamar, nem fog fájni!" - "Gondolj bele, mekkora tűt fognak beléd szúrni, és hovaaaa?!"

Apunak is mondtam, hogy nem a műtéttel van a gondom, hanem a tűvel. Maga a fájdalom, amit okoz és maga a "tű" aminek csak a gondolatától is falfehér leszek...Szóval, ha más formában kapnám az érzéstelenítőt, akkor végig énekelném az egész műtétet.

Nem kicsit fájt, amiről azt hittem jobban fog fájni, az fájt kevésbé, az 5 érzéstelenítő közül, az amit a mellkasomba kaptam, hangot is adtam a nemtetszésemnek...

Túléltem, de nyáron nem izzadtam le ennyire, mint most 30 perc alatt, amíg a műtőasztalon feküdtem. Rég remegett így az egész testem egy kis "adrenalintól".

Műtét után 30 perccel:

Túléltem!!!! 

Műtét után 90 perccel:

"bazd meg ez kurvára fááááááj"

Igen, elfelejtettem egy aprócska részletet, hogy el múlik az érzéstelenítő...

Műtét után  95 perccel:

"Hol a CATAFLAN??? Mozogni is alig bírok, úgy fáj..." 

Mint mikor a Bella az Alkonyatból, átalakul, és a lángok mardossák, valahogy így képzelem el, csak az egész testre kiterjesztve a fájdalom.

De túl vagyok rajta, és ez az érzés, kimondhatatlan!